​​​​​​​​​​​​​

A honfoglaló magyarság írástudó volt. Betűi teljesen különböztek a görög, latin stb. írásjelektől.  A magyarok nem papírra írták, nem táblákra vésték jeleiket, hanem késsel faragták vesszőkre, az úgynevezett rovópálcikákra.

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

​

 

A kereszténység felvételét követő évszázadokban a rovásírás lassan kiveszett.  Több rovásírásos felirat, feljegyzés maradt azonban meg, amelyek segítségével meg lehetett állapítani, hogy milyen volt az eredeti rovásírás.  A leghíresebb rovásemlékek a székelyderzsi templom tégláin, a csíkszentmiklósi templomban, és az enlakai templom mennyezetén maradtak fenn.  Számos középkori történetíró is megemlékezik a magyarok írásáról.  Többen feljegyezték a rovásírás ábécéjét is.  Ez az írás, ellentétben a ma használt latin írással, jobbról balra haladt. 

A rovásírás nem különböztet meg kis és nagy betűket.  A betűk általában egyforma nagyok.  A jegyek jórészt ferde és függőleges vonalakból állnak.  Ilyeneket könnyebb ugyanis fába vésni, mint a görbe vagy vízszintes jeleket.

E jeleket később tollal, ecsettel, s más írószerszámokkal is írták.  Az írás ennek megfelelően alakult.  A kizárólagosan egyenes vonalakat felváltották a gömbölyű betű alakok.

​